|
|
Érkeznek lassan a 3D-s médialejátszók. Az IFA-n bemutatta a két legnagyobb cég a 3D-s modelljeit.
2012.Szeptember 24. 10:12
 Az első teljesértékű 3D modell a PopCorn Hour A400-as lesz.Több, mint másfél éve adtunk hírt először a Sigma Designs SMP8910 médiaprocesszoráról, amely számos újdonság mellett a teljes 3D-kompatibilitás ígéretét hozta el a médialejátszókkal mozizók számára. Az akkori bejelentés 2011 harmadik negyedévére datálta az újdonság érkezését, de az még a mai napig nem jelent meg, vélhetően 2012-ben már nem is bízhatunk a gyártás megkezdésében. Mégis úgy tűnik, idén nem csak a Realtek-es lejátszón tudunk fullHD 3D-t nézni... 2012. június 4-én jelentette be a Sigma Designs az SMP8672 elnevezésű médiaprocesszorát, amely az akkori tervek szerint július közepétől már kapható is. Bár – ismereteink szerint – a mai napig nem jelent meg olyan eszköz, médialejátszó, amely erre a chipre épült volna, várhatóan ez igen hamar meg fog változni. Nézzük hát, mi is a „poén” a 8672-ben, és hogyan előzheti meg a több, mint 1 évvel korábban beharangozott 8910-est!
A 2011 elején beharangozott 8910-es csúcsprocesszorral igen nagy fába vágta a fejszéjét az amerikai gyártó (részletesen lásd akkori hírünkben). Számos olyan technológiát próbál egyetlen processzorba zsúfolni, amely önmagában is különleges és naprakész, hasonló feladatra még senki más nem vállalkozott. Arról jelenleg még nincs pontos információnk, hogy miért késik a megjelenés, de vélhetően több, előre nem látott problémát kell megoldani a mérnököknek. Mivel a chip továbbra is a Sigma médialejátszókhoz kínált terméklistájának tetején található, attól nem félünk, hogy leállt volna a fejlesztése. Mindezek mellett igen kellemetlenné válhatott számukra, hogy a médiaprocesszorok gyártásában összehasonlíthatatlanul kezdőbb tajvani Realtek cég már 2012 első félévében 3D-képes CPU-t (RTD1186) kezdett szállítani számos lejátszógyártónak. Az pedig nem kérdés, hogy napjainkban a fullHD 3D a médialejátszókból leginkább hiányzó képesség, így igen gyors piacvesztésre számíthat az, aki ezen a területen nem tud kész terméket felmutatni. Hiába lesz – majd egyszer – nagyságrendekkel komolyabb és értékesebb processzor a régóta készülő SMP8910-es, tudjuk, hogy „kétszer ad, aki gyorsan ad”, így nem lehet tétlenül nézni, hogy a Sigma legnagyobb vevői, mint a Popcorn Hour, vagy a Dune HD ne tudjon sokáig alternatívát kínálni a kifejezetten fullHD 3D médialejátszót kereső vásárlóknak. Ezt a problémát orvosolhatja most az SMP8672. Mivel a Sigma Designs adatlapja véleményünk szerint nem elég konkrét ezen a téren (pl. a HDMI 1.4 kifejezés sehol nem bukkan fel), ezért a sorok közül lehet csak kihámozni a lényeget. A Video Decoding felsorolásnál elérkezve a 3D video support ponthoz legvégül – a már nem izgalmas side-by-side és top-bottom után) megtalálhatjuk a frame packed output kifejezést. Mivel felbontásról nincs szó, így feltételezhető, hogy fullHD-ra is igaz; a Blu-ray 3D filmeknek pedig éppen ilyen a kódolása. Ilyenkor egyetlen egy 1920×2205 pixel felbontású képkockán egymás alatt és felett található a bal és a jobb szem számára készült fullHD-s képkocka, melyeket 45 pixeles holt tér választ el (1080+45+1080=2205). Ha megnézzük azonban az SMP8910 weboldalát, a 3D video support alatt ott már a Blu-ray 3D képesség szerepel. Így arra a következtetésre juthatunk, hogy a 8672-es processzor vélhetően csak Lite módban (menük nélkül) képes majd a 3D-s Blu-ray mappák és ISO fájlok lejátszására, hasonlóan a Realtek chipjéhez, teljes BD-lejátszásra csak a 8910 lesz képes. Számos újdonságot kapunk azért a kisebb Sigmatól is, amelyek közül az alábbiakat emelnénk ki: • Nagravision másolásvédelem támogatása • XBMC natív támogatása • Real Media RMVB V9/V10 videók kezelése • 3D grafika OpenGL-ES 2.0 támogatással (3D-s kezelőfelület, effektek) • Gyorsabb HTML5 és JavaScript futtatás A hozzáértők szívét legjobban vélhetően a XBox Media Center (XBMC) támogatása dobogtatja meg. Az eddig már valamennyi számítógépes platformon (Mac, Windows, Linux) megjelent, eredetileg az első Xbox játékkonzolra készített médialejátszó (jukebox) alkalmazás ingyenes, nyílt forráskódú, 2003 óta fejlesztett szoftvercsomag, amelyhez számos bővítményt is fejlesztettek már (pl. időjárásjelentés). Az egyik leggyakoribb választás a házimozizáshoz épített számítógépek (HTPC) szoftvereként: Az XBMC natív támogatása az új Sigma chip által jó esetben azt jelentheti, hogy könnyen készíthető egy XMBC telepítőcsomag az ezen processzora épülő lejátszókhoz. Így a gyártóknak nem feltétlenül kell saját grafikus kezelőfelületet, jukeboxot fejleszteniük, viszonylag könnyedén piacra dobhatnak egy igen látványosan vezérelhető lejátszót. Hogy ennek vajon örülnek-e majd a Popcorn-nál, vagy a Dune-nél, az más kérdés, hiszen ezen cégek éppen az egyedi grafikus felületükbe fektettek/fektetnek nagyon komoly energiákat, és ezen fejlesztések hozták el számukra a sikert. De elképzelhető természetesen a lejátszó gyártói és az XBMC csapata közötti összefogás is, amely óriási lendületet adhat a médialejátszók evolúciójának. Szinte biztosra vehető, hogy az augusztus 31-én kezdődő berlini IFA kiállításon mind a Popcorn Hour, mind a Dune HD részéről lesz valamilyen bejelentés a Sigma SMP8672-es processzorára alapozva. A Dune HD pénteken kiküldött IFA meghívójában pl. TV-103D, TV-403D és Max 3D típusok bemutatkozásáról olvashatunk, melyek mind kínálnak már fullHD 3D-s lejátszást. Meglepődnénk, ha nem az új Sigma chip lenne ezen lejátszók lelke....
|
|
|
|